Áprily Lajos IMÁDKOZOM LEGYEK VIDÁM
Én Istenem, legyek vidám,
hogy házamat vidítni tudjam.
Mosolyogjak, ha bántanak
és senkire se haragudjam.
Arcom ne lássa senki sem
bánkódni gondon és hiányon.
Legyen szelíd vasárnapom,
ha mosolyog a kisleányom.
Én Istenem, legyek vidám,
ma minden gondot tűzre vessek.
Nyújtsam ki kincstelen kezem
s szegényen is nagyon szeressek.
Tudom, sokat bűvölt a gyász,
a hollós téli bút daloltam.
A bátrakkal hadd mondom el:
panaszkodtam, mert balga voltam.
Én Istenem, legyek vidám,
ujjongjon újra puszta lelkem,
mint rég, mikor falum felett
az első forrásvízre leltem.
Ködökbe csillanó sugár,
víg fecskeszó bolond viharban,
tudatlan gyermekhang legyek
a jajgató világzavarban.
Zacher Gábor toxikológus - 1 mondat
A depresszió vagy párkapcsolati konfliktus miatt öngyilkosságot megkísérlőknél talán tudunk segíteni, de mit lehet mondani egy olyan embernek, aki józanul gondolkodik és a helyzetet jól átlátja?
Andrej Tarkovszkij Áldozathozatal
[...] Világunk kettéesett : a jó és a rossz világára. A lelkiség és a praktikum világára. Emberi világunk az anyagi világ törvényei szerint van megkonstruálva, modellálva; minthogy az ember a holt matéria formáját követve alakította ki a maga társadalmát. A holt természet törvényeit vitte át saját magára. Ezért nem hisz a Szellemben, ezért fordul el Istentől. Mert már csak kenyérrel él. Hogyan is pillanthatná meg a Szellemet, a Csodát, az Istent, ha az ő nézőpontjából ezek szükségtelenek. Ám ott, ahol hiányukban a tiszta empíria uralkodik, időről időre csodák keletkeznek: ez a fizika. S korunk fizikusainak túlnyomó többsége, mint ismeretes, valamiért istenhívő. Egyszer a megboldogult Lev Landau szovjet fizikussal beszélgettem erről. A történet színhelye : Krím, tengerpart, kavicsok.
Én: - Végül is maga szerint létezik Isten vagy nem?
(Három perc szünet)
Landau ( tehetetlenül rám függesztve tekintetét):
- Azt gondolom, hogy igen.
Amikor ez történt, én csak egy ismeretlen, napbarnított fiúcska voltam - a neves költő Arszenyij Tarkovszkij fia. Egyszóval senki. Valakinek a fia.
Landaut akkor láttam életemben először és utoljára. Véletlen találkozás volt és egyszeri. Kizárólag ez a magyarázata a Nobel-díjas tudós őszinteségének.
Van-e remény arra, hogy az apokaliptikus csönd közeledtének minden előjele ellenére, melyről nyilvánvaló tények tanúskodnak, az emberiség fennmarad? Talán az éltető nedveitől megfosztott öreg fa kitartásának legendája adhat választ erre a kérdésre. Alkotói pályám eddigi legfontosabb filmjének ez a legenda az alapja.
A legenda egy szerzetesről szól, aki lépésről lépésre, egyik vödörrel a másik után hordja fel a vizet a hegyre, hogy a kiszáradt fát öntözze. A kétség szikrája nélkül hiszi, hogy ezt kell tennie, egyetlen pillanatra sem hagyja el a hit, a csodatévő hit, melyet a Teremtőbe vet. Ezért adatik meg neki a Csoda : egy reggel a fa ágaiba élet költözik, frissen hajtott lombok borítják őket. De vajon csoda ez? - Ez az igazság.
forrás: VIGILIA 1988/1 . Szilágyi Ákos fordítása
Rilke
ÍGY LETTÜNK
Így lettünk révült hegedűsök,
kik ajtóhoz lopóznak, onnét
figyelve, nem les-é a szomszéd,
amíg imájuk szétcsapong,
akik, míg minden szerteszéled,
halk estharangszónál zenélnek,
s daluk mögött, mely messzecsengő
(mint szökőkút mögött az erdő)
a hangszer barna öble zsong.
Mert akkor szól tisztán a húr,
ha némaság kíséri mélyen,
hogyha a hang mögé zenétlen,
vér-lüktetésű nesz simul:
s riadt és esztelen a század,
ha hívsága mögött nem állhat
valami mozdulatlanul.
Nemes Nagy Ágnes fordítása
Váli Dezső 3 perc 6 másodpercben
Készítették: Feit Gábor - operatőr, Török Áron - vágó, Tucker András - riporter
Váli Dezső honlapja: deske.hu
A Prima Primissima Díj 2011. évi jelöltjei képzőművészet és irodalom kategóriában
KÉPZŐMŰVÉSZET
Jovánovics György szobrászművész,
Kaján Kalász Tibor grafikus, karikaturista,
Váli Dezső festőművész
IRODALOM
Bereményi Géza író, dalszövegíró, filmrendező,
Csukás István író, költő,
Szakonyi Károly író, drámaíró
*
a többi kategória
Szavazás kezdete: 2011. július 1-től
Díjátadó gála: 2011. december 2.
Weöres Sándor - Kaláka A HÁRSFA MIND VIRÁGZIK...
A hársfa mind virágzik,
a csíz mind énekel,
a lomb sugárban ázik,
csak szíved alszik el.
Nyílnak feléd a lányok,
mint ékszer-ládikók -
nem is figyelsz utánok,
kedved beszőtte pók.
Már csak hitet szeretnél,
szolgálnád Ég-Urát,
minden hiút levetnél,
viselnél szőrcsuhát.
A hársfa mind virágzik,
a csíz mind énekel,
a lomb sugárban ázik,
csak szíved alszik el.
Himnusz a Naphoz
(Halottak könyve, Ani-papirusz, XIX. dinasztia,
British Museum 10470)
Ó, Napkorong, ura a fénynek,
kelet hegyén ki felragyogsz naponta,
sugaraid, ó, vesd igazhangú Uszir*-Ani orcájára:
téged dicsőít reggelente s nyugosztal este.
Igazhangú Uszir-Ani szárnyas lelke
immár tevéled száll fel az égre,
útra kél a Nappali Bárkán, révbe ér az Éjjeli Bárkán,
együtt bolyong a soha örökkön el nem fáradó csillagokkal.
Idvezlégy, Harahti Héper, tenmagad teremtője!
Mily szép a te megvirradásod ég s föld határán,
amikoron sugaraiddal beteríted a Két-Országot,
égi királyságod láttán ujjonganak az istenek valahányan.
Homlokodon az órák kígyó-úrnője,
fejed ormán észak s dél koronája
elparancsol minden akadályt előled.
Keményen áll Dzsehuti** szent bárkád orrán,
ellenségeid sorra elveszejtve.
Az Alvilágnak éji lakói elébed jönnek,
szép arcod szomjúhozóan.
Hozzád tértem, hozzád szegődtem,
korong-valód hogy napról-napra lássam,
utam nem állja, vissza nem fordíthat senki!***
Újulnak tagjaim szépségedbe merülve,
miként kegyelmed minden részesének,
közéjük tartozom,
kiket boldogítottál már a földön.
Imé, az öröklét birodalmát elértem,
az öröklét birodalmával egy vagyok már.
Te akartad, hogy így legyen, Uram...
* Ozirisz. A fordító a sokkal későbbi görögösített névváltozatok helyett az eredeti óegyiptomi neveket használja
** Thot
*** Célzás a túlvilág kapuit őrző démonokra
Fény és sötétség, élet és halál talán sehol sem forrott olyan drámai testvériségbe, mint a Nílus-völgy sokezer éves messzeségében, ahol a lét princípiumát jelentő Napisten nappali bárkáján hajózott át az égen, majd a horizont túlsó partjához érve, az éjjeli bárkán végigvándorolt a holtak tartományán. S bár a végső számadáson "igazhangúnak" bizonyult, megdicsőülésre érdemes lelkek lényükben és nevükben az örökkévalóság urával, Ozirisszal azonosultak, az Alvilág sötétjében sóvárogva várták az éji Nap érkezését. A "Halottak könyve"-ként ismert, képi ábrázolásokkal kiegészült misztikus írásmű, melynek fejezetei a sírokban őrződtek meg, a falakon és papirusztekercseken, a lélek halál utáni sorsát taglalva, páratlan gyűjteménye a mélységből kiáltó naphimnuszoknak. A halotti papiruszok között vannak több méter hosszú, épségben megmaradt, remekmívű példányok, mint a XIX. dinasztia korában élt Ani, thébai írnoké; ám e sorok írója az ásatások alkalmával kezében tartott kifosztott múmiák kebelén talált, parányi tekercseket,sóhajtásnyi fohásszal vagy himnusztöredékkel, melyek a levegő érintésére néha szemlátomást porlottak semmivé. Ani naphimnusza bepillantást enged az óegyiptomi hitvilág szövevényeibe. Láttatja a napbárkát és annak útvonalát, az emberfejű madárnak ábrázolt lélekforma, a "Ba" szabad csapongását, s egy sajátos egységbe szublimálódó ellentmondással döbbenti meg a kutató elmét: az Ozirisszá lényegült Ani valójában a fény urával egyesül és a halálon túli feltámadásban részese a kozmikus világrend folytonosságának.
fordította és a jegyzetet írta Grigássy Éva
Rob Riemen holland filozófus-író és Váradi Júlia beszélgetése
Visszazuhantunk a középkorba
Európai világpolgár, a kulturális és szellemi értékekért aggódó filozófus és egy olyan alapítvány létrehozója, amely feladatául tűzte ki, hogy ápolja az európai kulturális diskurzust, s hogy segítsen megőrizni a humanizmus szellemét. Ennek érdekében alapította a tilburgi egyetemen a Nexus Intézetet és a Nexus című folyóiratot. Nagy hatású nemzetközi konferenciákat szervez egy-egy általa fontosnak tartott szellemtudományi témában, s ezekre a világ meghatározó értelmiségi elitjét képviselő gondolkodókat hív meg évről évre. Azt állítja, az utóbbi időben rossz irányt vett a világszellem.
A kilencvenes években az akkori kiadómmal, Johan Polakkal beszélgettünk erről. Ez a hihetetlenül sokat megélt, rendkívül okos idős ember - sajnos azóta meghalt - mondta nekem akkor, hogy - szerinte - visszazuhantunk a középkorba. Sokan nem veszik észre, hogy mi is történik a világban, mert az embereket elvakítják a gazdasági, a technikai, a politikai változások, miközben Európa és benne az Európai Unió elvesztette a lelkét, vagyis a humanizmust. Ahhoz pedig, hogy feltámasszuk az elveszett európai szellemet, létre kell hoznunk modern humanista kolostorokat, amelyeket olyan emberekkel kell benépesíteni, akik őszinte elkötelezettjei a gondolkodás, a dialógus, a bölcselet, a szellem újjáélesztésének. Akik újra értelmet adnak az olvasásnak, a jó könyveknek, a filozófiának, az építő gondolatoknak. Össze kell gyűjteni a legfontosabb olvasmányokat és eszméket, és terjeszteni kell őket, méghozzá módszeresen.
Szerencsére a holland kormányt idejében sikerült meggyőznünk a konferenciáink és egyéb tevékenységeink fontosságáról, úgyhogy ehhez a magánszponzorok támogatása mellett az állami költségvetéstől évente egymillió eurót kapunk.
forrás: Élet és Irodalom 2011. június 10.
- A szellem nemessége című könyvében sokat emlegeti Spinozát, aki huszonnégy éves volt, amikor hátat fordított az üzleti világnak, hogy - szinte tökéletes visszavonultságban - az igazság keresésének szentelje egész hátralévő életét. Példának tekintette ezt a döntést?- Nagyon régen, még egészen ifjú koromban magam is úgy határoztam, hogy megpróbálok - a szó legnemesebb értelmében - értelmiségi életet élni. Vagyis olyasmivel foglalkozni lehetőleg reggeltől estig, ami nemcsak magamnak, de másoknak is szellemi örömöt jelent. Sőt, azt is a fejembe vettem, hogy az emberek általános közérzetének javításán fogok munkálkodni. Hála szerencsés családi hátteremnek, sikerült is olyan körülményeket teremtenem magamnak, amelyek lehetővé tették, hogy mindenekelőtt a bölcseletnek áldozzak, vagyis annyit olvassak, amennyit csak bírok, és emellett okos - lehetőleg nálam okosabb - emberekkel meg is beszéljem, amit a könyvekből megtanultam. Spinoza után én magam is rájöttem arra, hogy minden társadalomnak szüksége van olyan tudatosan gondolkodó intellektuelekre, akiknek a világ megértésére és megértetésére való törekvés a fő céljuk, és annak felkutatása, mi az, ami igazán fontos. Erre Spinoza korában, a XVII. század végén ugyanannyira szükség volt, mint ma. Spinoza szavait ma is érvényesnek gondolom: „az a társadalom, amely nem ismeri az igazságot és a szabadságot, egy nap elkerülhetetlenül megsemmisül...", s hogy „a politika legfőbb célja a gondolkodás szabadsága és a tolerancia biztosítása kell, hogy legyen". Ezek számomra irányadó gondolatok.
- A könyvéből, amelyben számos múltbéli és mai gondolkodót, írót, tudóst idéz Camus-től Thomas Mann-on át Arisztotelészig, Norman Mailertől Susan Sontagon át Dario Fóig, kitűnik, hogy komolyan aggódik a gondolkodás szabadságáért, a kulturális értékek fennmaradásáért. A példák, amelyeket sorol és elemez, rossz előérzetre utalnak. Mi történt mára a humanizmussal?- A 2001. szeptember 11-i terrortámadás nagyon fontos kérdéseket vetett föl. Mindenekelőtt azt, hová juttatta a világot a civilizáció. A fogalom egyébként először a XVIII. század végén bukkant fel, és a társadalomnak a feudalizmus béklyóiból való kitörésével volt kapcsolatos. A jólét, a szabadságjogok, a kulturálódás mint alapigények fogalmazódtak meg akkor egy skót filozófus szerző, John Millar művében. Ez a civilizációnak nevezett eszmény azonban mára súlyosan eltorzult. Be kell látnunk, hogy a New York-i terrortámadás célpontja az a társadalom volt, amely egyre nyilvánvalóbban áldozta fel a humanizmust a tőke, a pénz, a fogyasztói gondolkodás oltárán. Sokan - köztük én is - úgy véljük, hogy a kultúra hiánya okozza a legnagyobb bajt. Ebből származik az egyre inkább eluralkodó ellenségeskedés, amely a világ egy része számára Amerika-ellenességben, a másik rész számára iszlám-ellenességben, a harmadik számára antiszemitizmusban ölt testet. És akkor a többi „ellenségről" még nem is beszéltem.
A kilencvenes években az akkori kiadómmal, Johan Polakkal beszélgettünk erről. Ez a hihetetlenül sokat megélt, rendkívül okos idős ember - sajnos azóta meghalt - mondta nekem akkor, hogy - szerinte - visszazuhantunk a középkorba. Sokan nem veszik észre, hogy mi is történik a világban, mert az embereket elvakítják a gazdasági, a technikai, a politikai változások, miközben Európa és benne az Európai Unió elvesztette a lelkét, vagyis a humanizmust. Ahhoz pedig, hogy feltámasszuk az elveszett európai szellemet, létre kell hoznunk modern humanista kolostorokat, amelyeket olyan emberekkel kell benépesíteni, akik őszinte elkötelezettjei a gondolkodás, a dialógus, a bölcselet, a szellem újjáélesztésének. Akik újra értelmet adnak az olvasásnak, a jó könyveknek, a filozófiának, az építő gondolatoknak. Össze kell gyűjteni a legfontosabb olvasmányokat és eszméket, és terjeszteni kell őket, méghozzá módszeresen.
- Nem gondolja, hogy ezek a gondolatok nagyon hasonlítanak a mai antiglobalista törekvések képviselőinek nézeteire?- Egyáltalán nem hiszem, hogy a tudás, a kulturális értékek és a nemesebb szellem iránti igény egyúttal a világban zajló pozitív folyamatok megállításának szándékával lenne azonos. Ez ráadásul lehetetlen is. De ha a haladás iránya veszélyeztetni kezdi az emberiséget, akkor meggyőződésem, hogy az értelmiségnek különös felelőssége van ennek felismerésében és megakadályozásában. Erre való ugyanis a tudás. És ehhez kellenek a lehetőségek, hogy a tudással, információkkal rendelkező, gondolkodni képes emberek nagy plénum előtt elmondhassák, amit fontosnak tartanak. Ezt nem nevezném antiglobalizmusnak.
- Jól gondolom, hogy ezek a gondolatok indították önt a Nexus Intézet létrehozására?- Igen, tudniillik rádöbbentem, hogy az egyetemek válságba kerültek. Már nem azt a célt szolgálják, amit eredetileg szántak nekik. Az a kifejezés, hogy „egyetem", hajdan azt jelentette, hogy ezek az intézmények egyetemes tudást és szellemiséget közvetítenek a hallgatók számára. Az egyetemen a diákoknak eredetileg és elsősorban azt kellett megérteniük, mit jelent az emberi, a humánus lét. Minden tudományos ismeretet erre a tudásra építettek. Az oktatás célja az volt, hogy a hallgatók megértsék, mi az életük lényege és értelme, melyek az emberi értékek, mi az, ami igazán fontos. Ma ilyesmiről már egyáltalán nem esik szó. Ezért aztán gondolkodni kezdtem, mivel lehetne helyettesíteni a hiányzó tudást. A feleségemmel hosszan tanakodtunk, milyen is lehetne az a modern „kolostor", amely persze nem a világtól elzárva, hanem éppenséggel nyitott módon tudná nyújtani mindazt, amit az eredeti értelemben vett elit egyetem tudhatott. Abban biztosak voltunk, hogy szabadnak és függetlennek kell lennie, s hogy ezt nagyon nehéz lesz megteremteni. Nem mondom, hogy nem került majdnem húsz évünkbe, de sikerült. 1994-ben alakult és mára a Nexus Institute egész Hollandiában elismert és fontos helynek számít, és ami ennél is fontosabb, a világ vezető értelmisége - szám szerint öt-hatszáz tudós, művész, író, gondolkodó - vesz részt a munkánkban.
- Mi a Nexus Intézet legfőbb tevékenysége?- Az első és legfontosabb az évente szervezett nagy nemzetközi konferencia, erre vagyunk a legbüszkébbek. Aztán működik egy mesteriskola, amely az oxfordi, illetve a cambridge-i tutor módszert követi, az egy tanár-egy diák rendszert. Van egy ugyancsak Nexus címet viselő folyóiratunk, amelyben az általunk legfontosabbnak tartott aktuális témákról olvashat a közönség. Ezen kívül az intézetünk évente legalább három könyvet is megjelentet ugyancsak a szellemi tevékenységünk részeként.
- Például?- Csak egy két könyv az elmúlt évekből: megjelentettük Francis Fukuyama The Future of Democracy, Culture and Immigration című művét, amely a nagy európai kulturális vitakérdést elemzi, hogy merre tart az emberi intellektus. Aztán 2001-ben Richard Holbrooke The American Stake in Europe, the European Stake in the United States címűt, ez természetesen a két kontinens egymáshoz való viszonyát taglalja. Claudio Magris Soll man die Dichter aus dem Staat verbannen? Vom Nutzen und Nachteil der Literatur című előadás-sorozatában, amelyet ugyancsak könyv formában adtunk ki, az irodalom hasznával és hátrányaival, vagyis az irodalom társadalmi hatásával foglalkozik.
Szerencsére a holland kormányt idejében sikerült meggyőznünk a konferenciáink és egyéb tevékenységeink fontosságáról, úgyhogy ehhez a magánszponzorok támogatása mellett az állami költségvetéstől évente egymillió eurót kapunk.
- Akkor is, ha a kormány történetesen nem ért egyet a konferencián elhangzó felvetésekkel?- Mi arról és úgy beszélünk a konferenciáinkon, amiről és ahogyan jónak látjuk. A költségvetésben szereplő összeg attól nem változhat, hogy tartalmilag épp kihez áll közel, vagy kitől áll távol, ami elhangzik. Ha ilyesmi felmerülne, azt mindenki viccnek tekintené. Visszatérve Spinozára, ő ugye azt tanította, hogy az ember nem lehet igazán szabad, ha nem él demokráciában, hiszen legalapvetőbb igénye a szabadság. Szabadság nélkül csak méltatlan élet létezik. Erre az alapvetésre épül minden évben a konferenciánk egy-egy aktuális témáról, amelyhez meghívjuk a megfelelő szónokokat. A 2004-es konferenciánknak például az volt a címe, hogy Being European, vagyis Mit jelent európainak lenni?. Óriási vita kerekedett arról, hogy elegendő-e európai útlevéllel rendelkezni ahhoz, hogy valaki európainak mondhassa magát. Ezen a konferencián nagyon súlyos gondolatok kerültek a fókuszba. Valaki felvetette, hogy az európaiság gondolata szoros összefüggésben áll a demokrácia tényével. Miközben jól tudjuk, hogy a második világháború idején a demokrácia egy nagy, szervezett, diktatórikus gyilkosság áldozata lett. A holokauszt következtében felfüggesztették a szó eredeti értelmében vett demokráciát Európában. Így az Európai Uniónak volt - illetve lett volna - a dolga, hogy újragondolja a demokrácia fogalmát. Azokban az országokban, amelyek ilyen végzetesen alárendelték magukat a diktatúrának, az alapoktól kellett újraépíteni a demokráciát, illetve a hozzá vezető utat. Ez az építkezés látszólag sikeresnek is bizonyult, ám amikor a gazdasági problémák s velük a szegénység réme újra felbukkant, kiderült, hogy ezek a demokráciák nagyon is sérülékenyek. És nemcsak az úgynevezett új demokráciák, hanem sajnos a régiek is. Ha alaposabban szemügyre vesszük akár Hollandiát, akár Franciaországot, de magát Németországot is, be kell látnunk, hogy ami a demokrácia alapértékeit illeti, hát bizony, mindegyik hagy kívánnivalót. És ami talán még ennél is fontosabb: a konferencián felmerült az, hogy a háború utáni Európa - ahol az európai emberek jelentős részét kiirtották - ezzel a hiány kontinensévé vált. És ezt sajnos most már mindig figyelembe kell venni, ha Európáról beszélünk, mert akkor és ott az európai kultúra egy nagyon fontos része is elsüllyedt.
- A jelen Európája azonban épp most nem arról tesz tanúbizonyságot, hogy olyan sokat tanult volna a múltból.- Épp ezért választottuk a következő évre azt a mottót, hogy Új gonosz szellem járja be Európát. A hollandiai példák adták az apropót, de Magyarország is szóba jött, és nem mondom, hogy jó színben tűnt fel. A hozzászólók közül többen is elemezték a magyarországi szélsőjobb előretörését, a fasisztoid megnyilvánulásokat, a Magyar Gárda nevű szervezet megalakulását és akcióit, valamint a jobboldali sajtóban megjelenő rasszista és antiszemita szövegeket is.
- Mivel magyarázták a magyarországi helyzetet?- Magyarország múltja sajnos teljességgel feldolgozatlan. Ahol pedig nem sikerül tisztázni a történelmi események közötti összefüggéseket, és főleg a felelősség kérdését, ott nagyon könnyen félre lehet vezetni az embereket, hiszen nem rendelkeznek megfelelően alátámasztott érvrendszerrel a szélsőségek elutasításához. Ez is a kultúra súlyos hiányából származik, és természetesen nemcsak Magyarországra jellemző, hanem sok más európai népre is.
- Ha jól számolom, ez a tizenhetedik év, hogy megrendezi a Nexus-konferenciákat. Ennyi év után lát-e bármi eredményt, vagy legalább bármi mérhető hatást?- Az nem kétséges, hogy a tudomány, a filozófia, az értelmiségi lét lényege az igazság és a szépség keresése. Az erő azonban nem ezen térfélen mutatkozik, hanem sokkal inkább a konkrét eredmények oldalán, ahol csak az anyagi értelemben felmutatható eredmény képvisel értéket. A pénz pedig mindig is az utóbbi oldalhoz húzott, sohasem az előbbihez. Oda, ahol mindig meg tudják válaszolni azt a kérdést, hogy ez, vagy az a dolog mire jó, milyen konkrét eredményt produkál, mit hoz a konyhára. Mi, akik csak a gondolkodást segítjük, nem hozunk semmit a konyhára, nincsen konkrét módon felmutatható eredményünk. De az is biztos, hogy nélkülünk az anyagias világ nem megy semmire. Ha mi nem tesszük fel az adekvát kérdéseket, ők nem tudják, mire kell válaszolniuk. A világ e két szegmensének egymást kell eltartania. Nekik bennünket pénzzel, nekünk őket szellemi munícióval. Ez az élet - közhelyszámba menő - rendje.
forrás: Élet és Irodalom 2011. június 10.
Borbély Szilárd [Édesangyal]
Az édes, édesangyal, olyan
édes az angyal, brutálisan,ahogy néz.
Finom az ajka, porcelán arca,
a gonosz mosoly, ami néz. Körbeveszi
sok fáradt papír rózsaszirom.
Halott az arca, kirúzsozott szája a
füléig ér. Marcipánszárnya,
ruhája, ahogy omlik, a konfetti rá.
Leeszi magát, ahogy nyeli a tejszínt
undorodásig. Fejét félrehajtva
okád, oly édesen hány. Porcukorban
áll, körbeszórva, a tájban,
az angyali táj. A finom
fehérség, a puha szárny,
a kifeszült, nagyra nyílt száj,
ahogy hány. Úgy száll, úgy
száll le rá, a konfetti száll.
És néha felnyújtja az ujját,
az édes ujjait, nagy csontos ujját
fel. Porcukor rajta tejszínbe
ragadva. Bekapja az ujját,
szopogatja, majd megint felnyújtja
magasra. Az édes égen túlra,
az édes égbe néz. A porcukorban
állva éles üvegcserepekkel
az ereit vagdossa át, finom
szép csuklóján a kék ereket. A vért,
az édes, sűrű,édes vért issza,
a vért a porcukor felissza, és
rózsaszín lesz a halvány, finom
cukorrózsa. Az angyalból, ahogy
kinyílnak a rózsák, fölszaggatott
csuklójából hullnak a szirmok alá.
Átvérzett papírrózsák. A smaragdzöld,
a bíbor marcipán, ahogy omlik alá.
A kezéből, ahogy áll ott, mint
elképzelt rózsacsokor. Ahogy
omlik a vér, milyen édes
az angyal. Milyen édes a vég.
forrás
édes az angyal, brutálisan,ahogy néz.
Finom az ajka, porcelán arca,
a gonosz mosoly, ami néz. Körbeveszi
sok fáradt papír rózsaszirom.
Halott az arca, kirúzsozott szája a
füléig ér. Marcipánszárnya,
ruhája, ahogy omlik, a konfetti rá.
Leeszi magát, ahogy nyeli a tejszínt
undorodásig. Fejét félrehajtva
okád, oly édesen hány. Porcukorban
áll, körbeszórva, a tájban,
az angyali táj. A finom
fehérség, a puha szárny,
a kifeszült, nagyra nyílt száj,
ahogy hány. Úgy száll, úgy
száll le rá, a konfetti száll.
És néha felnyújtja az ujját,
az édes ujjait, nagy csontos ujját
fel. Porcukor rajta tejszínbe
ragadva. Bekapja az ujját,
szopogatja, majd megint felnyújtja
magasra. Az édes égen túlra,
az édes égbe néz. A porcukorban
állva éles üvegcserepekkel
az ereit vagdossa át, finom
szép csuklóján a kék ereket. A vért,
az édes, sűrű,édes vért issza,
a vért a porcukor felissza, és
rózsaszín lesz a halvány, finom
cukorrózsa. Az angyalból, ahogy
kinyílnak a rózsák, fölszaggatott
csuklójából hullnak a szirmok alá.
Átvérzett papírrózsák. A smaragdzöld,
a bíbor marcipán, ahogy omlik alá.
A kezéből, ahogy áll ott, mint
elképzelt rózsacsokor. Ahogy
omlik a vér, milyen édes
az angyal. Milyen édes a vég.
forrás
Jorge Luis Borges LABIRINTUS
Bent rekedtél. Nem lesz ajtó soha.
Ez az erőd a világegyetem,
nem szimmetrikus, nincs szabálya, sem
titkos középpontja, külső fala.
Hogy kemény utad véget ér, ne várd,
mivel konokul kettéágazik,
aztán konokul kettéágazik
megint. Vasból van sorsod és bírád.
Ne reméld, hogy a bika, aki ember,
s kitől e végtelen kőrengeteg
megtanulta, hogy mi a rettenet,
megrohamoz elsöprő lendülettel.
Nincs. Semmit ne várj. A fenevadat sem
ebben a feketedő szürkületben.
Imreh András fordítása
Kassák Lajos PÉLDABESZÉD HELYETT
Elítéltek, mert ártatlan voltam. Védekeztem, igaz, hogy nagyon lanyhán, s ők megmagyarázták, nincs nagyobb gonoszság az ártatlanságnál. Mesteri függőhidat és kilenc velencei bárkát ajánlottak fel szökésemhez, de én maradtam. Jézus és Barabás állhattak így Pilátus előtt, s én mosolyogva néztem, hogy a tömeg nem engem, hanem Barabást szabadítja ki a bírák karmai közül.
Elhurcoltak, mert bebizonyították, hogy ártatlanságom valóságos lázadás az emberek általános életmódja ellen. Igazuk van. Acélpenge az ártatlanságom, hosszú évezredek alatt kiagyalt méreg és modern golyószóró, főképpen pedig olyan néma jelkép, amely éjjel és nappal egyformán vádol.
Kigombolt gallérral, nyakkendő nélkül jártam, mintha csak életem, nyomorúságos életem kezdete óta a kötélre várnék, amiről majd úgy csüngök alá, akár anyja köldökzsinórjáról a rothadó gyümölcs.
Abból élek, hogy nem félek a haláltól. Élvezni tudom, ami tilos, s nem azt utálom, aki szolgál, hanem aki szolgálatot követel a gyöngébbtől. Kemény homlokom fájó idegeim bozótját rejti, halak, madarak és dús növényzet élnek sűrűjében, védenek árulóim és rágalmazóim ellen. Miután fejemre hullt ítéletük, a magam céljának mezsgyéjére léptem ismét. Megtaláltam otthonom s a színes asztali abroszt, amivel eltakarhatom fájdalmam. Nem állok meg az örvény szélén, úszom tovább az ár ellen.
Ó, gyönyörű, vad zuhatagok, mossátok el üledékét a múltnak.
Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely - Szatyin monológja részlet a IV. felvonásból
SZATYIN
(öklével az asztalra üt) Hallgass! Ti mind barmok vagytok. Tuskók... Ne beszéljetek az öregről. (Nyugodtabban.) Te, Báró, rosszabb vagy mindenkinél... Te semmit sem értesz és hazudsz! Az öreg nem sarlatán. Mi az igazság? Az ember - az az igazság. És ezt az öreg tudta... Ti nem tudjátok. Ti buták vagytok, mint a tök... Én megértem az öreget... Igenis! Hazudott... mert sajnált benneteket, hogy az ördög vinne el, ahányan csak vagytok. Vannak emberek, akik hazudnak - mert megszánják a felebarátjukat... Én tudom! Én olvastam ezt! Gyönyörűen, lelkesen, lelkesítően hazudnak! Van vigasztaló hazugság, kibékítő hazugság... A hazugság igazolja azt a súlyt, amely eltörte a munkás kezét, és a hazugság még az éhenhalókat is vádolni tudja... Én ismerem a hazugságot! Aki lélekben gyönge... és aki idegen nedvekből él - annak kell a hazugság... Az egyiket fenntartja, a másik emögé rejtőzik, de aki a maga lábán áll... aki független és aki nem idegen kenyeret zabál, minek annak a hazugság? A hazugság a rabok és az urak vallása... Az igazság a szabad ember istene!
BÁRÓ
Bravó! Gyönyörűen mondtad! Egyetértek veled. Úgy beszélsz, mint egy tisztességes ember!
SZATYIN
Miért ne beszélhetne néha egy gazember úgy, mint a tisztességes emberek, ha a tisztességes emberek úgy beszélnek, mint a gazemberek? Igenis... Én sokat elfelejtettem, de egy és mást még tudok! Az öreg? Az okos ember volt... Az öreg úgy hatott rám, mint a sav a régi szennyes pénzdarabra... Igyunk az öreg egészségére! Tölts!
(Nasztya egy pohár sört tölt ki, és odaadja Szatyinnak.)
SZATYIN
(elmosolyodik) Az öreg önmagából él... Mindenre a maga szemszögéből néz. Egyszer ezt kérdeztem tőle: Nagyapó, miért élnek az emberek?... (Igyekszik Luka hangján beszélni, és utánozza a modorát.) "Hát a jobbért élnek az emberek, kedves fiam! Mondjuk, itt vannak az asztalosok és valamennyien szedett-vedett népség... És egyszerre születik közülük egy asztalos... olyan asztalos, akihez hasonlót még nem látott a világ; mindannyit fölülmúlja, s az asztalosok közt nincs hozzá hasonló. Az egész asztalos mesterségre rányomja a maga képét. És az asztalosok ügye húsz esztendővel megy egyszerre előre... Így a többiek is... A lakatosok... a csizmadiák és a többi munkásemberek... és a parasztok... és még az urak is a jobbért élnek! Mindegyik azt hiszi, hogy magának él, és kiderül, hogy a jobbért él! Száz évre... sőt lehet, még továbbra is, a jobb emberért élnek!"
(Nasztya mereven néz Szatyin arcába. Klescs abbahagyja a munkát a harmonikán, és szintén odafigyel. A Báró lehajtja fejét, halkan dobol ujjaival az asztalon. A Színész a kemencéről óvatosan le akar mászni a priccsre.)
SZATYIN
"Mind, úgy vannak, édes fiam, a jobbért élnek! Ezért minden embert tisztelni kell... Mert hiszen nem tudjuk, hogy milyen, hogy miért született, hogy mi telik ki tőle... Lehet, hogy a mi boldogságunkra született... A mi nagy hasznunkra... Ezért különösen a gyerekeket kell tisztelni, a kis gyermekeket! A gyermekeknek tér kell! A gyermekek életét ne zavarjátok... A gyerekeket tiszteljétek!"(Csendesen nevet. Szünet.)
Gábor Andor fordítása
forrás
Borbély Szilárd interjúrészlet
Ha megérzéseimre hallgatok, akkor azt érzem, hogy nagy baj van. Készülődik valami az idők mélyén, hogy bibliai fordulattal szóljak: a világ vajúdik. A bolygónk is vajúdik, számos jel mutat erre. Én nem hiszem, hogy csak a racionalitás nyelv alkalmas arra, hogy a világról mint anyagi jelenségről beszéljen. Lehet a világról, benne életünk helyéről, a Föld nevű bolygóról szellemi értelemben is beszélni. A mítoszok szellemi lények megszemélyesített alakjában fogták fel a ma csupasz anyagnak tekintett dolgokat is. A kő is érez, a Föld is gondolkodik, a csillagok is szeretnek. Ilyen értelemben kiáradni látszik a rossz és a gonosz. Mindez szorongásra ad okot, és talán nem alaptalanul.
a teljes beszélgetés szövege >>litera.hu<<
Tandori Dezső SZÁMOMRA NEM JÖN KI BE
Számomra nem jön ki belőle semmi.
Egy beszélgetéstől többet akarnék.
Érzem, így az egész el fog pihenni.
Az ily érintkezés vágya, mi van még.
Amatőr-kedélyes kis korelemzés.
Pillanatnyi sérülések szava.
Míves ihlet az istenek kegyelmén.
Ellófrálni, jókor menni haza.
Igyekezni, köz-érv rendszerbe rakni.
Jaj-átölelve, szertehadonászva.
Hogy eztán: semmit! Szentül megfogadni.
És hogy sivár e játszma.
Az üdvözült csend lenne a megértés.
A mit-sem-követelés képtelenje.
Erőforrást igényel a kitérés.
Nincs balszerencse, jószerencse.
Lassan csak az elégtelenség.
A világé? Tied?
Zaja üvölt a fejedben. Fejezze csendjét!
Kotyogjon és kattogjon – nélküled.
(És most az egésznek elölről nekieshetek.
De „már” – minek: „még”?)
Csengery Kristóf
SZÉLJEGYZET AZ ANTONIONI-TENISZJÁTSZMÁHOZ
A hallgatást azt kellene sorokba
rendezni, ritmizálni, rímelő
némaságok közt válogatva - volna
dallamvonal a csendben, volna nő-
meg hímrím. És a műfajok! A nemlét
lágy lüktetése: szapphikum, szonett,
hallatlan balladák...A disztichon: két
fél pár titok, közte diszkrét szünet.
A Hangtalan feloldaná a nyers
Megszólalást, az Egy nem válna ketté.
Volnának malom, forogna benn a vers,
s tudván, hogy nincs a kő között magunk,
örökmozgóként csillag-leheletté
őrölnénk - önmagunkkal önmagunk.
Jan Twardowski - 1 mondat
Épp az egymást szerető emberek magánya teremti meg a helyet Isten számára.
Jorge Luis Borges PILLANATOK
Ha újra élhetném az életemet,
a következőben igyekeznék több hibát elkövetni.
Nem próbálnék olyan tökéletes lenni, lazább lennék.
Bolondabb lennék, mint voltam, igazából
kevés dolgot vennék komolyan.
Kevésbé lennék higiénikus.
Többet kockáztatnék, többet utaznék, többször
merengenék a naplementén, több hegyet másznék meg, több folyóban úsznék.
Többször mennék olyan helyekre, ahol sohasem jártam, több valódi
problémával törődnék és kevesebb képzeletbelivel.
Azok közé tartozom, akik értelmesen és termékenyen töltötték
életük minden percét; voltak persze boldog pillanataim is.
De ha elölről kezdhetném, azon igyekeznék,
hogy csak jó pillanataim legyenek.
Mert ha nem tudnátok, ebből áll az élet, kizárólag pillanatokból;
ne veszítsd el a mostanit.
Azok közé tartozom, akik nem mennek soha sehova lázmérő nélkül,
melegvizes palack nélkül, esernyő és ejtőernyő nélkül;
ha újra élhetnék, kevesebb poggyásszal utaznék.
Ha újra élhetnék, mezítláb járnék kora tavasztól
míg csak véget nem érne az ősz.
Többször ülnék a körhintára, többször merengenék a naplementén,
több gyerekkel játszanék, ha újra előttem lenne az élet.
De hát látjátok, 85 éves vagyok és tudom, hogy meghalok.
Tóth Éva fordítása
Karátson Gábor Ulrik úr keleti utazása (részlet, 22. p.)
azt hittem innen oda
onnan meg ide lépek,
lépegettem lépegettem
ma sehova se lépek.
azt hittem ebből az
és így tovább következik,
következett következett
és most már nem következik.
talán valami újat
kellene kieszelnem,
dehát a kieszelés éppen ez volt,
ez a következik.
forrás (könyvben : 22. oldal)
Takács Zsuzsa ELTÉKOZOLT ESÉLYEM
Már nem halok meg fiatalon,
ez hát az egyik eltékozolt esélyem.
Döntéseimet nem menti tapasztalatlanság,
tapasztalt vagyok, érett a pusztulásra.
Már nem latolgatom, mi lett volna okosabb,
és többé nem szégyellem magam.
Nem foglalkoztatnak az önérzet sebei.
Egyre több dolog van,
amit nem tettem volna meg azelőtt,
és minden testvéribb és teljesebb.
Megértéssel bánok e gyönge testtel, ami az enyém,
titkos sétáinkon nyugodtan megérintelek.
Nem tudom már lassan értelmét a félelemnek,
bátor és személyes vállalkozásnak tetszik a halál,
de nem türelmetlenkedem, mint régen.
Nem akarom, hogy mindenki szeressen.
Még ismerem a kiújuló seb sajgását,
hogy végleg búcsúzunk, és velünk a nyelv,
utolsó ékszerünk, a föld alá temetve.
De reggel érzéketlen ébredek, és múló
betegségnek gondolom az este rémlátásait.
Örülök egyre fénytelenebb szememnek,
bőröm fáradtságának, hangom kopásának.
A rónák végtelenje fölváltja a hegyeket.
Lehet, hogy ijesztő, de szabadabb vagyok.
Rilke levele Franz Xaver Kappusnak részlet, 1903. április 23.
A műalkotás: valami végtelen magányosság hordozója, és semmi más eszköz nem alkalmatlanabb a megértéséhez, mint a kritika.
Itt nincsen időmérték, itt nem érvényes az esztendő, és tíz év semmi; művésznek lenni azt jelenti: nem számolni és nem méricskélni; érni, mint érik a fa, mely nem sürgeti nedveit és bízvást dacol a tavasz viharával és nem latolgatja, hogy utóbb beköszönt-e a nyár. Igen, beköszönt. De csak a türelmesekhez jön el, akik úgy élnek, mintha az örökkévalóság feküdne lábuk előtt, gondtalan nyugalomban és határtalan távlatokkal. Én naponta tanulom, tanulom fájdalmak között, miközben hálálkodom fájdalmaimnak : Minden, minden türelem!
forrás: R. M. Rilke LEVELEK 1899-1907, Új Mandátum Könyvkiadó Budapest, 1994. (43-44.pp.)
Báthori Csaba fordítása
forrás: R. M. Rilke LEVELEK 1899-1907, Új Mandátum Könyvkiadó Budapest, 1994. (43-44.pp.)
Báthori Csaba fordítása
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)