Paolo Santarcangeli A betűk mágiája

 VAGYIS  HORTULUS  LITTERARUM

Elmélkedés  és  huszonöt  variáció  a  jelekről, 

jelentésükről és a szimbólumokról

Egy  betű  a  könyvből:  N


Az "N" a tagadásnak, a NEM-nek is jelképe. Ezt a szót túlontúl ritkán használják az emberek; pedig kezükbe adná a tisztességes függetlenség kulcsát. Ha nem tévedünk, Hérodotosz azt írja, hogy a perzsák azért veszítették el szabadságukat, mert elfelejtették ezt a kis szócskát: nem. Ha mindenki összefogna, ha minden ember összefogott volna a múltban, hogy a   Nem  a megfelelő pillanatban hangozzék el, akkor nem születhetett volna meg soha semmiféle zsarnokság, mert az elnyomás csakis akkor kerekedhet felül, ha a polgárok elszakadnak egymástól, ha lelkükben magányossá válnak, vagy nyájjá süllyednek, és félelemből, tunyaságból vagy nemtörődömségből, számításból vagy vélt ravaszságból igent mondanak a zsarnoknak.

*
A Szántó Tibor tervezte kötetet Lator László fordította, a betűkhöz Weöres Sándor írt 4 soros  verseket,  és az Európa Kiadónál jelent meg Budapesten, 1971-ben.

forrás

Győrffy Ákos Oostende II.

A parton  cigarettázó  szörfös 
figyelmeztet, hogy ne ússzam 
túlságosan messzire, az áramlás 
kisodorhat a nyílt  vízre.
Szakállán piszkosfehér csíkokban
csillog a só. Aztán  megkínál engem
is, gauloises, együtt várjuk a
dagályt. Kagylót szedek, barna sört
iszom egy lakókocsi  lökhárítóján
ülve. Egy  Jarmusch-film  szereplőjének
érzem  magam, a homokdűnék közti
műterem-fényben, mint azok a lassú,
gyönyörű  és  kilátástalan képek,
a szörfös egy  Elvis-számot kezd
énekelni, Love Me Tender, egyre
hangosabban, ahogyan a szél is
erősödik, végül idekiabál, hogy az
a  bajotok nektek, Hhungarians, hogy
messze  vagytok  a  tengertől.



forrás: Mozgó Világ, 2001/10.  89.p.

Győrffy Ákos Oostende I.

A  szeplős, kövér lány a strandszékben 
Margaret  Atwoodot  olvas. Néha  rám  néz,
néha a bójasoron túlra, a világítótorony 
felé. A Fellélegzés-t olvassa, nála 
Surfacing a címe, amit én is, pár éve,
egy  végigszorongott  nyár  derekán, egy
dunai  strandon. Mellette  a  homokon  alig
megkezdett  pizzaszelet. This is the real
surfacing, makogom  neki  szegényes
angoltudásommal, már  elmenőben, a tenger
felé  mutatva. Hogy vigasztalásnak  vagy
nagyképű  bölcselkedésnek  szánom-e,
nem tudom. I don't  know, válaszolja,
megpróbál  mosolyogni  hozzá, aztán  a
sétány  lépcsőjéről  visszafordulva
látom, hogy  rázza  a  zokogás.



forrás: Mozgó Világ, 2001/10.  88.p.

Rainer Maria Rilke Levelek egy fiatal költőhöz

A kötet Szabó Ede  fordításában azt a tíz levelet tartalmazza, 
melyet Rilke az évek során  Franz Xaver Kappusnak írt.

Ennek a fordításnak van egy újabb, átdolgozott kiadása is,
1961-ben az Európa könyvkiadó Rilke Prózai írások c.
kötetében.

Az alábbi tíz levél az 1947-es kötetben olvasható  vagy itt. 

FRISSÍTÉS!
 2014-ben a L'Harmattan kiadó megjelentette Báthori Csaba új fordításában is a könyvet.  
Bővebb információk ITT.

Kurtág György Farkas Ferenc emlékére

 

  Rainer  Maria  Rilke : Schlussstück

 

Konok Tamás festménye Juhász Ferencről

a kép innen

Juhász Ferenc feleségével, Kilián Katalinnal

forrás  PIM  DIA  (2008)

Juhász Ferenc AZ EGYIK MINDENSÉG Könyvheti megnyitó, 2008.

fotó

Még a múlt században a Magyar Tudományos Akadémia mátraházai üdülőjében egy téli reggelen odajött hozzám a Csillagász, s azt mondta: „Éjjel megmutatom neked a csillagodat.” Így is lett. Éjjel elvitt autóval Piszkéstetőre, a csillagvizsgálóba, ami úgy állt ki a hegyből, mint a Földgolyóban elheverő mitikus ős-Ádám tömör, vaskos hüvelykujja. Odabent az ügyeletes társ asztalnyi nagyságú számítógép-csillagkönyvben megkereste az űrbeliség számjelét, megnyomott egy gombot, a hatalmas távcső fallikusan az űr felé tornyosult, a bordás fa-cikkelyekből épült kupola szétnyílt, mint egy gömbhal szája, és belénk ragyogott a sötétség. „Most nézz bele”, mondta a Csillagász. S én fölfelé akartam nézni, az ég felé, de lefele kellett néznem egy függőleges látcsőbe. Szemeimet a lencsékhez nyomva néztem, hogy meglássam a csodát. S láttam: egy halványkék szikrázó pontot, körülötte halványkék fénykoronával, cérnagyűrűvel. A kék pont körül a kék glóriát. „Ez a te csillagod, Ferenc”, mondta a Csillagász. „Ez a Lyra!” Aztán becsukódott az óriás fabuborék-sátor. Vannak fizikusok, kozmosz-kutatók, akik azt állítják: nem egy világ van. De fölfújt hólyagokként egymás után sorakozó világok. Mint egy buborék-lánc. Csak azt nem tudni, hogy a világok közt van-e átjáró-kapu, amin átáramolhatnak egymásba tartalmak, tények. Mint a sejtmembrán-ajtón. Az élet-vaginán. Én ott, Piszkéstetőn beleláttam a szívembe. Pedig kamaszkoromban nyáron és ősszel udvarunk kamilla-dunyháján, cickfarok-szőnyegén hajnalig hevertem hanyatt a szememmel befogható világűrt nézve, meg nagy téli tiszta hajnalokon a moccanatlan kemény ragyogást, az űrcsönd fekete hajában hemzsegő láng-tetveket, a tűzfüggöny cellás ráncait. De mit tudtam én akkor a Mindenségről, a versíró halandó. A kamasz. Csak annyit mondhatok, hogy azt már akkor is tudtam, hogy a Könyv az egyik Mindenség. A könyv: hit, hűség, jóság, bűn, szeretet, gyűlölet, bánat, ragadozás, virágzás, halál, bonyolultság és egyszerűség. Akár a természet. Furcsa, hogy ebben a könyvellenes világban egyre többen írnak könyvet. De olvasnak-e annyit, mint amennyi íródik? Egyre többen akarnak megmutatkozni! Persze könyv nélkül lehet élni, de tudja-e, mekkora a világegyetem-vesztesége annak, aki nem ismeri a könyvet, az írást. Vannak megváltó szent könyvek. Megtisztítók, fölemelők, bűnbánatra-késztetők, üdvözítők, a szív gödreiben kotrók és bárányfelhő-vonulás szépek. Nekem ilyen Lev Tolsztoj Feltámadása, vagy az Iván Iljics halála című remekmű, vagy Franz Kafka A per című szentírása, vagy Ivo Andrić Híd a Drinán című nagy és fájdalmas regénye, vagy Móricz Zsigmond Árvácskája, vagy Csokonai Vitéz Mihály minden verse: a titokzatos és mindentudó töredékekkel, vagy Batsányi János töredék vers-hagyatéka, amely olyan modern és pontos és tökéletes, mintha József Attila írta volna. Nekem a szép szó, a tiszta szó a vers-varázslat igazsága. Én nem hiszek a fogyatékos szóban, a kancsal szóban, a bandzsa szóban. Az ilyen szó nem látás, de látás-süketség. A szó (vele a tartalom) legyen ragyogó, mint a legszebben csiszolt kristály, és legyen tiszta, mint a láng. A szó legyen szép. Erkölcsileg is szép. Mert szép minden, ami természet. Szép minden természeti lény és tény, amely önmagával betölti önmagát. Bármilyen állat, növény, kő, láva, víz, bármilyen önmaga-szolgálat: ami betölti önmagát lényével, a szerelemmel, táplálkozással, szaporodással. Mert szép egy nagyszőrű barna pók, hátán smaragdzöld nyolc szemével, és szép egy most-szült asszony meztelen emlőire tett újszülött. A könyv: rejtelem-kutatás. Kísérlet Isten legalább egy molekulájának, sejtjének megismerésére. Benne önmagunkra. Erkölcsünkre. Mert erkölcse csak az embernek lehet. A könyv remény az egyetemes reménytelenségben. A könyv: hit a megmaradásban, gyönyörű szövetség a halál ellen. Élet-parancs. Titok-cella. 

Befejezésül hadd mondjam el egy emlékemet. A második világháborúban tizenöt évesen voltam először könyvnapon Budapesten. Akkor: szirénák, bomba-nyihogások és bomba-vijjogások. Gettó. Nyilasok. Itt-ott a kabátokon, blúzokon sárga csillagok. Anyám adott tíz pengőt, amit úgy hajtogattam össze, mint egy zöld diófalevelet, s hoztam vonaton, villamoson izzadt tenyeremben Biáról. A Rákóczi úton mentem fölfelé. Az Uránia mozi előtt kis tonettszéken ölében barna, kopott vulkánfíber-kofferrel ült Misik János népköltő, aprócska, hulló-hajú, viseltes ruhájú férfi. Verseit árulta. A cigarettapapír-méretű könyvecskékben kék tintával írt apró versei. A könyvecske cérnagerincének felső csúcsától, mint a páros cseresznye két ága: cérnaszálakon apró celofán-zacskócskák, piciny celofánkoponyák. Az egyikben egy nagy vízcsepp: Erdély könnye, a másikban csöpp földmorzsa: Erdély földje. Misikkel szemben a járdán egy kúp-alakú szürke sátor, pala-sátor. A Stádium Könyvkiadó sátor-üzlete. Minden pala: Sértő Kálmán összes versei. Rajniss Ferenc előszavával. Odamentem balgán és tudatlanul, s azt mondtam az eladónak: Kérem szépen Babits Mihály Az európai irodalom történetét és József Attila összes verseit. Az eladólegény rám förmedt durván, talán meg is lökött a mellemen, s elküldött anyám szülőnyílásába. Mentem fölfele, a Nemzeti Színházhoz, ahol az Athenaeum Kiadó sátra volt. Kodolányi János dedikált éppen. Embersorok. Az ottani eladótól ugyancsak a két könyvet kértem. Ő rám nézett, megfogta a kezemet, s azt mondta: „Fiam, ezt ne mondd itt. De menj át a másik oldalra, menj el az Egyetemi Könyvesboltba. Keresd Birkás Endre urat.” Így is lett. A pazar és fényes könyvesbolt pincéjéből lépcsőzve feljött egy oroszlánsörény-szemöldökbozontú óriás férfi, a keresett. Ő volt Birkás Endre. Elmondtam neki, mit szeretnék. „Van pénzed?” – kérdezte. Tenyerem kinyitva megmutattam neki az összehajtogatott, izzadságfoltos tízpengőst. „Ez éppen elég lesz” – mondta, és lemerült a pincébe. Aztán fölmerült újra nagy szomorú szemeivel, s átadott nekem egy barna papírcsomagot, s azt mondta: „ezt csak otthon nyisd ki”. E két kötet volt könyvtáram kezdete! Ó, Birkás Endre! Ő törölte le megalázott szívemről a köpéseket, a rádobott fekália-mocskot szigorú és szép mosolyával. Áldásom érte mindörökké. És hadd mondjak még valamit: nem szeretném, ha ez újra megtörténhetne hazámban.

forrás

Bent Sørensen – Angels' Music for string quartet (1988)

Barcsay Jenő Gyász

forrás

***** Albert Caraco A káosz breviáriuma (részlet)

9

Az ember egyszerre szabad és gúzsba kötött, szabadabb,

mint kívánná, és sokkal inkább gúzsba van kötve, mintsem

gondolná, annál is inkább, mivel a halandók túlnyomó

többsége alvajáró, a rendnek pedig soha nem érdeke, hogy

mély álmukból felébressze őket, mert akkor lehetetlen vol-

na hatalmat gyakorolni rajtuk. A rend nem emberbarát,

csak az emberek irányítására törekszik, és csak ritkán arra,

hogy civilizálja, és még ritkábban arra, hogy humanizálja

őket. Minthogy a rendszer minden, csak nem csalhatat-

lan, háborúnak kell majd egy napon kijavítania a hibáit,

és mivel a rend egymás után gerjeszti a háborúkat, mindig

a háború felé megyünk, jövő és háború elválaszthatatlan

egymástól. Ez az egyetlen bizonyosság: mindennek a ha-

lál adja meg az igazi jelentését, az ember pedig, ahogyan

minden nép is, a megsemmisüléssel szembenéző porszem;

a Történelem nyers indulat a maga megszámlálhatatlanul

sok áldozatával, a világ, amelyben élünk, a Semmivel bé-

lelt Pokol, ahol az önmaga megismerését elutasító ember

– akárcsak a gyakran túlnépesedő állatfajok, mint példá-

ul a sáskák vagy a patkányok – inkább önmagát áldozza

fel, abban a hitben, hogy még mindig jobb nagytömegben

elpusztulni, mint végre elgondolkodni azon, milyen is a

világ, amelyben él.

Ádám Péter  fordítása

forrás

Albert Caraco A káosz breviáriuma

A  Qadmon kiadónál bővebben  a  könyvről,
amelyet  Ádám  Péter  fordított

6 szöveg mutatóba

Ujj Zsuzsi - Darvas Kristóf :Tangó

Darányi Sándor RILKE 1903-BAN

„Seit Wochen will ich diese Worte schreiben
und wage es nicht aus Furcht, es könnte
viel früh zu sein…” A szakítás után
a jambust mintegy lélegezni kell – 
hetek óta, igen; és rettegésből,
hogy túl korán, s ha nem, akármi későn,
felesleges kockázat így kiadni
magad bírádnak, csak hogy válaszoljon;
és mégis vállalod, hogy megmutasd:
nem adtad fel – nem számít semmi sem,
s az élet addig az, míg merni mersz.
Magad, neki. A régi megnyitás.
Hová vezethet így az újabb játszma?
Ha visszaír, elhárít-e, s ha mégse,
hogyan tovább, mi a következő
lépés – s ha el, feketére, fehérre?
Vagy nem is sakk ez, kockáztok csupán,
minden helyzet hatesélyes, nem kettő,
s ő tisztán látja annyi, számadásnak
álcázott számításod, neveti,
vagy ami rosszabb, unja, cselt se vet?
Merre. A tiltott szublimációba?
A testetlenbe mentett lényeget
kristályosítja sebzett magatok:
a sértett ő, amiért lekötötted
konok rajongásoddal, mint a hámba,
múzsádnak, széllel járó vadlovat,
s nem tudtad, vissza akkor jön, ha mint
a szív bánatát, szabadon ereszted?
S a véres te, durván rákényszerítve
az önzetlenre, önként; tiszta önzés,
aki láng voltál, őbelőle éltél,
s mindaddig vallhattad büntetlenül:
a művész dolga égni, másoké
pedig, hogy táplálják maró tüzét. –
Innen hová?
Az önfeláldozásba:
magad lenned énedet megtagadva,
nőnöd fényébe, ki másnak világít,
kifosztatásodba beletörődnöd,
embersége kényének átadatni.
Ő lesz utad és ő kalauzod:
beavat eddig titkolt életébe,
ad szabadsága misztériumából,
mint éltető kenyérből, és irigység
nélkül osztja szét másoknak magát,
s ha elbírod, hogy egy legyél csupán
a sok közül, csak szemtanúja dús
áldozatának, nem haszonlesője,
sorsoddá szelidíted végzeted.
Ezért írsz most: „Ich werde diesen Sommer
während des July und August in Deutschland
sein (in Worpswede wahrscheinlich).” Szeretlek.
Elverted mindened, tilos szavak
vesznek körül. De lásd, ez lesz a kezdet.

Henri Matisse Olvasó nő esernyővel

forrás