Babits Mihály

Babits Mihály: Szimbólumok
(stanzák)

3. Másik szimbólum (Új magyar költészet)

Én csöpp hazám! be messze vagy, be rejtett,
fény nélkül és magadban kushadó
a sors nagy árja félúton elejtett
s állsz mozdulatlan, mint a lusta tó
lusta tó, melyet Isten is felejtett
nyúlsz Adriákig, bágyadt poshadó:
holt tükrödön, szinjátszó, sima márvány,
vígaszul villog sok beteg szivárvány.


forrás Nyugat, 1910. 20.sz

Mark Twain – 1 mondat


Vannak írott  törvények ezek mulandóak; de vannak íratlan törvények is
azok örök érvényűek.



Daniel Barenboim - 1 mondat


Nagy ellentmondás, hogy olyan korban élünk, amely nagyon kritikusnak tartja magát, de nem kívánja meg az egyéntől, hogy ehhez meglegyen a felkészültsége.


forrás: Kánon és ellenpont, Európa Könyvkiadó, 2004.

Ignotus
Október hatodika
Nyugat folyóirat, 1910. 20. sz.



Hogy október hatodika a történet egyik legnagyobb gonosztette volt, azt ma már az osztrákok is átlátják. De hogy nem egyik, hanem mindenesetre legnagyobb ostobasága is volt a világtörténelemnek, azt még magunk se látjuk eléggé. A politika nem válogathat eszközeiben, s embertelenségeit is szentesítheti a cél, ha van céljuk. De ok és szükség nélkül kegyetlennek lenni: ez a legnagyobb ostobaság. Mire volt jó azoknak a szegény generálisoknak lemészárlása? Az egész forradalmat nem a magyarok csinálták, hanem maguk az osztrákok. Beleűzték, belecsalták, belekergették a szerencsétlen magyarságot, mely védekezett e kényszerűség ellen, amíg tehette, s mikor már nem tehette, akkor is csak mintegy fél kézzel lázadt fel gyötrői ellen. El lehet mondani, hogy egész Magyarországon egy igazi forradalmár nem volt -, legkevésbé azok a derék katonák, akik a harcait megvítták. S mikor vége volt a forradalomnak, akkor igazán vége volt. Az ország kimerülten, megtizedelve, semmit sem akarva hevert a győzők lábánál. Eleve sem akart sokat, s most még kevesebbel is beérte volna. Leghívebb politikus fiai, a Kemény Zsigmondok, az Eötvös Józsefek, olyan autonómiáról álmodtak, aminőnél a mai galíciai nem kisebb. Hogy ilyenkor mit kell tenni, azt megmutatták az angolok a búr háború leveretése után. Elvitték a legyőzött hőst, Botha generálist, Londonba, hintón vitték körül a Cityben, a király mellé ültették ebédre, s megtették hazájában miniszterelnöknek. Így cselekszik egy okos és valóban hódításra született nép, s megnyeri vele a levert nép szívét s kibékíti a féltékenykedő világot. Ha Ausztriának esze van: Világos után Kossuth-kormányt alakít, s Görgeit megteszi hadügyminiszternek. De Ausztria ostoba volt s nem így tett. Vér kellett neki. Miután az egész forradalmat az ő részükről való esküszegések kényszerítették ki, a magyar generálisoktól vette rossz néven, hogy megszegték neki tett tiszti esküjüket. Mily bárgyúság volt! Mily oktalanság! Mert erre a vérre senki és semmi ellen nem volt szükség. Sem példaadásul, sem elriasztásul. Ha 1849-ben csak felét teszik meg mindannak, amit 1867-ben meg kellett tenniök: egy kielégített Magyarországra támaszkodva a felét megelőzhették volna mindannak, mindannak a vereségnek és veszteségnek, aminek következtében aztán a hatvanhetet meg kellett adniok. Senki különben erre az egész októberi politikára a szégyennek oly megszégyenítő bélyegét sem nyomta rá, mint az a fejedelem, akinek gyermekalakja mögé bújva elkövették volt. Az egész hatvanhét s az in effigie felakasztott Andrássynak miniszterelnökké való tétele mind csupa kimondott és tüntető elitélése, megvetése, megalázása október hatodikának - éppúgy, mint ahogy ez az október hatodika a legszentebb igazolása és megdicsőítése volt még annak a kevés oktalanságnak vagy ügyetlenségnek vagy könnyelműségnek is, mely a forradalom körül a mi számlánkat terhelte. Ezt sose felejtsék el az osztrákok, s mindig vizsgálják meg magukat, hogy nem készülnek-e valami hallatlan ostobaságra, mikor nekidurálják magukat, hogy hallatlanul energikusak lesznek.

Babits Mihály SZIMBÓLUMOK (stanzák) 4. Nunquam revertar


Nunquam revertar - mondta Dante hajdan
nunquam revertar - mondanám bár én is
nunquam revertar - harci zivatarban
nunquam revertar - tömlöc éjjelén is
nunquam - legyen az Isten átka rajtam
revertar - bárha beledögleném is
üvölteném én is az ő helyébe'
nunquam revertar - századok fülébe!



forrás: Nyugat  1910. 20. szám 

Paolo Santarcangeli

NUNQUAM REVERTAR


Tégy holnap poharat
az asztal végire, hol a szolgák isznak.
Töltsd meg napszínű borral,
s hallgass meg, testvér: amikor leszáll
az este, napnak engesztelése,
emeld poharad vesztes társadra,
kit a csalárd nap elűzött.
Adj a száműzöttnek biztos emléket,
s önts egy kevés bort
a hallgató földre, testvér.

Mert én többé vissza se térek.
Nem, soha vissza se térek.



Weöres Sándor fordítása

 forrás: Santarcangeli  SZÖKŐÁR kötete, 79. p.

Orbán Ottó GYERE, SÚGJA SCHUBERTNEK A HALÁL


Bár ébren minden percünk azt sugallja,
     hogy messze még, hogy messze még,
szendergő szellemünk  borzongva hallja,
     mint dallamot, mint vers-zenét,

a tompán lüktető, földmélyi hangot,
     hogy jaj nekünk, hogy jaj nekünk,
valaki húzza a lélekharangot,
     hogy véget ér az életünk,

s nem ébreszt  többé tömény fűszerével
     sem föld, sem fű, sem víz szaga,
s nincs és nem is lesz már, csak örök éjjel,
     csak éjszaka, csak éjszaka.



forrás:  Összegyűjtött versek, II.,   pp. 208-209


Orbán Ottó 80. születésnapjára

Orbán Ottó

MARTINUZZIAK KORA



A vaksi orrszarvú letipor mindent. Azt képzeli, ő az élet:
a takony és vér Talleyrand és Fouché;

s hogy látomása valóban egy új és jobb világé
és nemcsak a megtömött hasé.

A kisszerűség kiáltja ki császárnak magát. Babits forog a sírjában, míg
odafönt pártszempontok tágítják egy rozsdás feszítővassal a ház falán a rést,

s a ködös holnap csillogó szónoklatokban tündöklő ekéje
kiszántja a kizsarolt földből a tegnapi és a mai vetést.



forrás: II. kötet, 210. o. 




Parancs János

TALÁLKOZÁS


Nincs előtörténete,
nincs folytatása.
Egymagában áll,
rokontalan pillanat,
sugárzó rádium.
Nem hasonlítható
semmiféle más találkozáshoz.
Olyan volt csakugyan
mint a villámcsapás.
Kívülről nézve, mulatságos,
távolabbról, nevetséges, sőt,
szánalomra méltó incidens, amiről
többnyire tapintatosan hallgatunk.
A régmúlt időkben
ilyenkor kellett a delikvenseket
hosszabb külföldi útra küldeni.
De hát megváltoztak a szokások,
s a szereplők egyébként se fiatalok.
Mégsincs semmi baj.
A körülmények erősebbek,
mint a szülői kényszer.
Így aztán sosem kell rádöbbenniök,
hogy csak rebbenésnyi ideig tart
a lelkendező ábrándozás.
A magány föloldhatatlan jégtömb.
Előbb-utóbb megérkeznek rendre
a test gyötrelmei, a lélek
fogvacogtató látomásai.
S akkor úgyis magára marad,
egyedül vergődik minden ember.
S vigasztalásul még csak annyit:
előbb-utóbb elcsitul a sugárzás is,
és az ürességben márcsak a hiánya fáj.



forrás: Az idő vonulása c. kötet, Magvető kiadó, 1980. (pp. 74-75.)

Simonyi Imre A KIJÁRATOT KERESEM



én nagyon sokáig egy árva szót
sem értettem abból ami a
világban történik valamint
egy árva szót sem értettem abból
ami bennem történik

egy napon aztán megvilágosodván
(de hogy mitől?) a világ valamint
az én elmém:
úgy találtam hogy a "világban"
az történik hogy az emberek
szeretnek parancsolni és
tudnak engedelmeskedni

ugyanakkor bennem ellenben az történik
hogy nem tudok parancsolni
és nem szeretek engedelmeskedni

(gondolom innét számítható
hogy útjaink elágaztak
az enyém és a világé)

arra persze már nem emlékszem
hogy mely pillanatban és hol is történt
eme megvilágosodás az én elmémben -
(talán örökké történt
és mindenhol történt
mert hiszen énbennem történt)
de arra már igazán nem emlékszem
a térnek mely pontján
s az időnek mely tartamában
is tartózkodtam akkor?
meglehet:
talán csak úgy a világegyetemben általában
- a téridőben mint divatosan mondani szokás
vagy egy szeretőm ágyában
vagy egy barátom félreértésében
vagy egy lakbérhátralékos hónapos szobában
már nem tudom már nem emlékszem
csupán azt tudom
hogy azóta is a kijáratot keresem.




forrás

Réz Pál – 1 mondat (egy álnéven megjelent Ottlik-fordításról)



"Úgyhogy van valahol a világban egy kóbor Ottlik-fordítás, ami valószínűleg rossz."




Bővebben a Lettre 2008. Nyári számában, Réz Pált Várady Szabolcs kérdezte:

[...] A Chant d'Automne, Baudelaire verse, az egyik legszebb verse a Fleurs du malnak, Szabó Lőrinc fordította. Kétrészes vers, nagy őszi vers, ami persze a halálról szól. Szabó Lőrinc keményebbre vette… és egy kicsit azért a halál kicsúszott a versből. Hozzák a fát, ledobják, dübörög a kövezet, tél lesz, ami a halál. Például ezt én megpróbáltam gimnazista koromban, még Váradon lefordítani, mert elégedetlen voltam a Szabó Lőrincével. Nagyon rossz lett. Megvan, de össze fogom tépni, mielőtt meghalok, olyan vacak.
Hadd mondjam el, mert ez talán érdekes, hogy egyszer Ottlik Gézánál jártam, nem sokkal a halála előtt. Akkor jelent meg az ő bridzskönyve franciául. Írt ugyanis egy bridzskönyvet, amire nagyon büszke volt, azt mondta, hogy az a legjobb munkája. Angolul írta. Kérdeztem, hogy miért nem fordítja le. Azt mondta, hogy "olyan jó, hogy még én se tudom lefordítani". Egy skót ürgével együtt írta. A könyv megjelent franciául is, az angolból nem adott nekem, joggal, mert én nem tudok angolul rendesen, de franciát adott egyet, és dedikálta. És minthogy ő akkor már gondolt a végre, az első sora ez volt: "Bientôt nous plongerons dans les froides ténèbres" - a kiejtésemért elnézést, de Gyergyainak is rossz volt a kiejtése. [Hideg homály borúl szívünkre nemsokára. Szabó Lőrinc, 1920; Lassacskán nyirkos estbe bukhatunk. Dsida Jenő, 1927; Sötétség és hideg vesz körűl nemsokára. Szabó Lőrinc, 1941.] Ezt odaírta angolul, odaírta németül, mindenféle nyelveken, és azt mondta, "hát igen, Palikám, most már ez jön", valami ilyesmit. És akkor mondom, hogy én ezt lefordítottam diákkoromban. "Én is." Mondom: "Tényleg? Add ide. Hol van?" Azt mondja: "Megjelent." Kérdem: "Ezt komolyan mondod?" "Komolyan. Ha meghalok, keressétek meg. Nem a nevem alatt jelent meg." Úgyhogy van valahol a világban egy kóbor Ottlik-fordítás, ami valószínűleg rossz. Mert azt is mondta, hogy nagyon rossz. Korai. Egy kőszegi diáklapban vagy az Új Időkben, vagy nemtudomén hol. Úgyhogy egyszer valaki megtalálja majd, száz év múlva. 


 A teljes interjú : LETTRE 69., 2008. Nyár 

Charles Baudelaire ŐSZI ÉNEK I.



Lassacskán nyirkos estbe bukhatunk.
Hát ég veled, nyár, kurta villanás!
Fülembe döbben: gyászos udvarunk
kövére tompán döng a tönkrakás.

A szörnyű tél emléke: láz, harag,
iszony, titáni munka – körbe dong,
s mint sarkvidéki infernón a nap,
a szívem jéghideg, vörös korong.

Át-átrezgek, ha egy fatönk zuhan.
Vérpad verése konghat így talán;
a lelkem tornya dől iszonyuan,
faltörőkostól, száz döfés nyomán.

Úgy érzem, míg e mély ütem nyügöz,
hogy ács kopácsol, koporsót vasal…
Ki halt meg? – Jaj, már itt borzong az ősz,
s e furcsa bús zaj: bongó búcsudal.




Dsida Jenő fordítása


forrás

Borbély Szilárd AHOGY MÚLNAK A NAPOK



Ahogy múlnak a napok,
van abban valami nehéz.
Van, amikor könnyebb,
van, amikor nehezebb.
Az ember teszi a dolgát.
Csak arra gondol,
amire gondolnia kell.
Beosztja a napot.
Igyekszik korán ágyba kerülni.
Igyekszik fáradt lenni,
mire lefekszik.
Igyekszik nem gondolni
a következő napra.
Tudja, az a dolga, hogy éljen.
Elfordítja a kulcsot,
nyitja a csapokat,
hallgatja a rádiót,
lassan issza a kávét.
Néz ki az ablakon.




forrás: Ami helyet,  Jelenkor Kiadó, Pécs, 1999.  (57-58. o.)



Parancs János PLUTARKHOSZ OLVASÁSA KÖZBEN



a görögök már
csaknem mindent tudtak a világról
amit tudni érdemes
mi elveszünk a részletekben
erőink szétforgácsolódnak
a haszonelvű mesterkedésben
rövid távon
kamaszkortól a nyugdíjig
botorkálunk az önös érdek
sivár és szűk csapásán
alig akad köztünk 
egy-egy szabad szellem
aki távolabbra lát
érzékeli az idő és a tér
roppant labirintusát
a csavarodó örvénylő spirált
a holtak olthatatlan lehét
nem lankadó sóvár ölelését
ami a létnek értelmet adhat
s ami nélkül a jövő
mint vérgőzös mészárszék
nemcsak a szomszédban
a távoli Indiákban arat
szétroncsolja velőnket is
s a szépreményű utódokat
válogatás nélkül mind
méltatlanul kardélre hányja
közülünk alig akad valaki
aki zokszó nélkül elfogadja
alázattal s büszke hittel
alakítja arasznyi létét
ahogy s amíg lehet
mert tudja jól
Hádész kapuján túl
várja a holtak birodalma
a lélek halhatatlansága



Simonyi Imre NIVELLÁLT ANTAGONISTÁK AVAGY A ZSÁK MEG AZ Ő FOLTJAI



1. dilettáns uralom
   (nemzetmentes műnépiség)
2. kontár szembenállók
    (össznépi készületlenség)
3. műkedvelő (ide-oda) pártolók
   parttalan irrealisták




forrás: Simonyi Imre VILÁG ÉS NÉZET,  Gyula, 1990  (87. o. )

Simonyi Imre KÉRDÉS S BENNE A FELELET



egyszóval már elébb higgyem el
még mielőtt megérteném?
s még akkor is hinnem illik
miután már megértettem?





forrás: Simonyi Imre VILÁG ÉS NÉZET,  Gyula, 1990  (85. o)


Weöres Sándor

ESEMÉNY



Ma délelőtt
fekete éjszaka
borítja fenn a háztetőt,
a sötétség maga.

Bolyong a kémények körül,
mintha ez volna rend;
ide nem világít a nap,
csak a szomszéd házakra süt
és az utcákra lejt.

Ha kérded az árnyban lakókat,
vagy a köröttük sétálókat,
susognak: "Ez a semmi,
nem illik észrevenni."




forrás: Alföld, 1984. 7.  (3.o.)

Spiró György DAL




Az észnek torz a világ, ta-tam,
a világnak létezés az ész,
ha kibújsz eszedből, tram-ta-tam,
bizony a világból is kimész.

Világom, hej, csak egyre torzabb,
bölcsebb vagyok, mint gondolom,
eszem, ha hej, ha elmegy világgá,
nem lesz hová, hej, tram-ta-tam.



Spiró György MÁSIK TÖRTÉNELEM



Együtt vagyunk ma mind a végtelen menetben
királyok és bolondok és szajhák meztelen
halomban és az úton hol út-szél nem terem
pehelyként osztozunk a nem-teendő tetten

és hallatlan szavakban és hangtalan mezőben
nem bujdokolva bőszen de szó- s mező-magunkban
sem innen elgyötörve se visszavágyva onnan
sem érkezve se várva sem pedig elmenőben

együtt vagyunk ma mind és nem lehet határunk
a fény amit időnek becéztünk rettegésből
holott ha nincs történelem a lét semmit sem őröl

a megéletlen élet mélyén suhogva szállunk
a csöndünk átszüremlik az ordenáré lármán
együtt vagyunk ma mind a szellem lakomáján




forrás: Élet és Irodalom, 1976. július 17. (13.o.)

Gömöri György JEGYZETFÜZETBŐL



Kikoptunk a múlt jelmezeiből:
a hódprémekből, hermelinpalástból,
az ilyen-olyan zsinórokból,
sújtásokból, egyenruhákból,
micisapkákból, zubbonyokból.
Ez a kabát már nem jelkép, csak van.

Nem értjük a jövő színházát,
bár itt-ott már próbálják
látványosabb tömegjeleneteit.
De ez még nem az. Majd ha színre lép
a Világfalu Nyájas Démona
s a hősök arcát fehérre festi  a félelem
és behallik az érclovasok dobogása . . .




forrás: Gömöri György  Búcsú a romantikától, Magvető kiadó, Bp., 1990.  (54. o.)



Víg Mihály – Irimiás siralmai (hangjáték)










Hangmérnök: Liszkai Károly
Szerkesztő: Turai Tamás
Rádióra alkalmazta és rendezte: Hegyi Árpád Jutocsa

(Köszönet annak is, aki föltette a netre) 

Parancs János CÍMSZAVAK



Címszavak, amikről beszélnünk kellene.
A koncentráció hiánya. A közöny ingoványa.
Az érzelmi lápvidék. Az indulat ferde útjai.
S amikről mindannyian tudunk. A csődtömeg.
A sehová se vezető, kicsinyes torzsalkodások.
A szellemi elsivárosodás penészfoltjai.
A csalinkázó nyomorultak. A veszendő,
ingatag lelkek sodródása és fuldoklása.
A cselekvők gátlástalansága, farkasvigyora.
Az aszkéták és a rajongók baljós időszaka.